Back
Category: Travel
Józsefváros bemutatkozik

Józsefváros bemutatkozik

       iOS Universal

Kedves Látogató!
Józsefváros Budapest Egyetemvárosa. Naponta több tízezer diák fordul meg nálunk, akik szabadidejük nagy részét is Józsefvárosban töltik. Éppen ezért évről évre több a sétálóutca és az autóforgalom elől elzárt tér, ahol kávézók, éttermek, zöld felület és pihenésre kialakított zugok várják a kerületben élőket és tanulókat. A fiataloknak nem csak kikapcsolódási lehetőséget nyújt a kerület, hanem hamarosan új közösségi házat nyit a Horánszky utca 13. alatt, amely többi között a fiatal vállalkozók elindulását segíti.
Míg az ötvenes évek óta sok minden történt, ami elnyomta, sőt próbálta elgettósítani a VIII. kerületet, mára a város vezetősége olyan programot alakított ki, amelynek köszönhetően Józsefváros lassan visszakapja régi fényét, és az itt élők büszkék lehetnek arra, hogy e kerület lakosai. A Palotanegyedben ma is lélegzetelállító épületek állnak, amelyek egykor Budapest elitjének adtak otthont, ma pedig fontos kulturális és közéleti intézmények színterei.
Józsefvárosban a tavasz beköszöntével egymást váltják a különböző, nagy volumenű fesztiválok és kulturális események, de az itt található galériákban és számos múzeumban az év bármely szakaszában bárki találhat kikapcsolódási lehetőséget.
Elmondhatjuk, hogy Józsefváros épül!
Ez az alkalmazás is ehhez nyújt segítségét, és igyekszik bemutatni Józsefváros egészét. Bízom benne, hogy segítségével sikerül felfedezni ezt az izgalmas és érdekes kerületet.
Üdvözlöm tehát Józsefvárosban!

dr. Kocsis Máté
polgármester

What's new

* Új dizájn
* Apróbb javítások


Screenshots

Screenshot 1 of 9

Share with Others

Last changed:
Feb 08, 2013
Category:
Travel
Developer:
Appsters Co
Version:
1.2
Average Rating:
No data
Size:
12.8 MB
Other Apps By This Developer
42. Magyar Filmszemle
A Critical Guide
A szeretet himnusza
Alaptörvény
Amsterdam Shopping Guide
Anno - Történelmi kalendárium 2011-re
Athens Shopping Guide
Bahrain Shopping Guide
Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Balatonfüred
Bangkok Shopping Guide
Barcelona Shopping Guide
Beijing Shopping Guide
Berlin Shopping Guide
Brussels Shopping Guide
Budapest Shopping Guide
Budapest XIII
Cloud Atlas For In-Flight Spotters
Csaba Testvér Gyermekei
Danubius Health Spa Resort Bük ****
Dubai Shopping Guide
Dublin Shopping Guide
EU@HU
EU@HU_EN
Erzsébetváros
Gyopáros
Hahota - a legjobb viccek
Hegyvidek
Hong Kong Shopping Guide
Horoszkóp 2011 - szerencseszámok, asztrológiai jóslatok, tanácsok
IDG
Istanbul Shopping Guide
Kaposvár
Kocsis Máté
Kuala Lumpur Shopping Guide
Kulturalis GPS
Lisboa Shopping Guide
Liszt
Locsoló versek
London Shopping Guide
Los Angeles Shopping Guide
Madrid Shopping Guide
Magyar Koalíció Pártja
Milan Shopping Guide
Moscow Shopping Guide
Mummy
Museum of Fine Arts, Budapest
Móricka
Nescafé Dolce Gusto
New York Shopping Guide
Obuda
Okmányiroda
Original Mandala Relexation
Paris 1900
Paris Shopping Guide
Popular Concept Cars
PosterMania - Vintage Rarities from Europe
Radovin
Református
Református HD
RetroPhone Vintage Logo Show
Rome Shopping Guide
SZPI
San Francisco Shopping Guide
Singapore Shopping Guide
Soha többet harmadszor!
Somogy
Strana maďarskej koalície
Szemetelj Okosan
Szolnok
Szépművészeti Múzeum
The Fundamental Law of Hungary
Toronto Shopping Guide
Tranzit
Tényleg!
Venice Shopping Guide
Vienna Shopping Guide
Zurich Shopping Guide
Zöld Háztartás
m1f1
Íz-Utazás
Üzleti GPS
Ökoturizmus
Óbuda Ügyintéző